Nekem az utolsó bekezdés tetszik legjobban a PPO-botrányt hírül adó első cikkből. Muszáj idemásolnom, összes helyesírási hibáival együtt. Az igazgató azt tanácsolja és javasolja a panaszos ügyfelek részére, hogy első felindulásukban ne töröljék tagságukat, hiszen egy évre kifizették most a díjat, így használhatják a PPO portált a teljes 2010 évben. Szerintem óriási ötlet. Néhány apró technikai problémát kellene csak megoldani, és máris átvehetném. Tudta az olvasó, hogy a LAttilaD.org január elsejétől fizetős? Eddig én se tudtam, de most rájöttem. Szóval fizetős. Százezer forintos éves tagdíj van, és különleges kedvezmény azoknak, akik öt évet egyben kifizetnek: hatszázezer forint helyett MOST CSAK ötszázötvenezer forint! Most van délután fél három, én ezt közlöm az olvasóval, és azonnal, háromnegyed három előtt öt perccel már le is vonom a számlájáról a hatszázezer forintot. (Később észreveszem, hogy apró tévedés történt és levonok még ötvenezer forintot.) És amikor az olvasó reklamál, akkor barátságosan megveregetem a vállát. Semmi gond. Ne törölje a tagságát, én ezt tanácsolom, javasolom, indítványozom, ajánlom, szorgalmazom és proponálom. Nincs még veszve minden. Ja, nem, dehogyis, a pénzt nem adom vissza. Viszont öt évig használhatja a LAttilaD.org összes szolgáltatását, hiszen kifizette! Sőt! Jó hírünk van! Tagdíja ellenében jogosultságot szerez arra is, hogy belépjen a LAttilaD.org Exkluzív Szuperklubba, amelynek van egy csekély különdíja, már le is vontam a számlájáról… Fogyasztóvédelem